Mit tegyek ha megcsaltak?

mit tegyek ha megcsaltak

Amikor valaki szembesül azzal, hogy megcsalták általában sokként éri a hír. Első pillanatban talán el sem hiszi, fel sem fogja hogy mi történt vele, de utána általában a düh, csalódottság, harag lesz úrrá rajta. Ilyen állapotban könnyen az indulatok veszik át az irányítást és emiatt a megcsalt fél könnyen reagálhat rosszul a hűtlenségre, ami tovább rontja a helyzetet, még jobban eltávolítja egymástól a párt.

Mit tegyek ha megcsaltak, avagy a leggyakoribb reakciók a hűtlenségre.

Hűtlen fél támadása

Logikus válasznak tűnhet, ha valaki titokban a másik tudta és beleegyezése nélkül megcsalja a párját, akkor a megcsalt fél hibáztatja „gonosz” tettéért a hűtlen párját, szidja, hiszen megérdemli hogy ilyen szemét dolgot tett. Amennyiben a kapcsolat megmentése a cél, ez a fajta reakció csak jobban eltávolítja a feleket, és a hűtlen felet könnyen a szerető karjaiba löki, hiszen a szeretőnél nyugalom van, otthon meg csak szidnak, hibáztatnak. Az, hogy a hűtlen támadása, szidása nem jó módszer a megcsalás kezelésére, nem jelenti azt, hogy el kéne nézni amit tett.

 

Elnézi a párja hűtlenségét

Vannak akik megpróbálják meg nem történté tenni a félrelépést, úgy reagálnak rá, hogy felejtsük el, ne is beszéljünk róla, csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna. A valóságban sajnos nem lehet meg nem történté tenni, ha nem dolgozzák fel a megcsalást, akkor nem fognak kiderülni a megcsalást előidéző okok, nem tudják javítani a kapcsolatukat. Olyan, mintha egy szálka menne az ujjukba, de nem szednék ki, hanem nem vennének róla tudomást. A szálka idővel begyullad, egyre jobban fájni fog.

 

Szerető hibáztatása

Gyakran a szeretőt hibáztatják, ő a gonosz csábító, aki erkölcstelenül rámászik egy nős férfira/férjes asszonyra, mindenről csak ő tehet. Minden kapcsolathoz két ember kell, a hűtlen fél legalább annyira részese a félrelépésnek, mint a szerető. Ezzel csak a felelősséget hárítják el mind a hűtlen félről, mind pedig magukról.

 

Megpróbál tökéletes párrá változni

Vannak, akik magukra próbálják rakni a teljes felelősséget a megcsalásért, biztos minden azért történt, mert én nem voltam elég jó férj/feleség, de akkor most megmutatom, hogy én vagyok a tökéletes pár, nálam nem is lehet jobb. Bár lehet része a megcsalásban, de semmiképpen sem csak a megcsalt felet terheli a felelősség! A hűtlen fél is felelős a történtekért nem is kis mértékben! Azzal, hogy megpróbál tökéletes pár lenni, csak növeli a párjában a lelkiismeret furdalást, emiatt rosszabbul fogja érezni magát, hogy egy ilyen szuper nőt/férfit bántott meg és jobban eltávolodik.

De akkor mit tegyek ha megcsaltak?

Mindenképpen tisztázni kell a helyzetet, és legfőképpen az okokat, hogy mi vezetett a megcsaláshoz, és milyen szerepe volt ebben a megcsalt és a hűtlen félnek. A megcsalás feldolgozása, a kapcsolat újjáépítése nem lehetetlen, vannak akik arról számolnak be, hogy a megcsalás után erősebbé vált a kapcsolatuk, a kapcsolatuk egy új dimenzióját sikerült felfedezniük.