Mediáció, Mediátor jelentése

Mit jelent a mediátor és mi az a mediáció?

A mediáció, mediátor szavak eredete a “mediare” szó, melynek eredeti jelentése:

  • középen állni,
  • egyeztetni,
  • közbenjárni,
  • közvetíteni,
  • békéltetni.

Legegyszerűbben azt mondhatjuk, hogy a mediátor egy közvetítő. A gyakorlatban a mediátor szó vált elterjedté, de használatos a közvetítő szó is, például az Igazságyügyi Minisztériumnál regisztrált mediátorok hivatalos elnevezése “igazságügyi közvetítő”.

mediáció, mediátor

Mediáció jelentése, definíciója

A mediációnak több definíciója is létezik.

A mediáció definíciója a wikipedia szerint:

A mediáció (magyarul közvetítés) egy speciális konfliktusmegelőző, -kezelő módszer és folyamat, amelynek lényege, hogy a két vagy több fél vitájában, a konfliktusban állók beleegyezésével egy semleges, harmadik fél (mediátor) jár közben.

A mediátor segít tisztázni a konfliktus természetét és olyan megoldást találni, amely az érintettek számára kielégítő, sőt nem ritkán kifejezetten örömteli.

 

A mediáció definíciója Florida állam jogában:

„Mediáció alatt azt az eljárást kell érteni, amelynek során egy semleges harmadik fél segítséget nyújt a feleknek vitájuk rendezésére, anélkül azonban, hogy maga döntené el a vitát. Ez az eljárás teljesen informális és békítő jellegű, célja, hogy segítse a feleket egy kölcsönösen elfogadható egyezség létrehozásában.” (Florida, Mediation in any civil actions § 44.301)

 

A mediáció jelentése az Országos Mediációs Egyesület szerint:

A mediáció olyan eljárás, mely alkalmas a vitás feleket hatékonyan segíteni a közöttük felmerült problémák megoldásában, ennek eredményeként a felek közötti kapcsolatok rendezésében, gyakran a felek közötti együttműködés helyreállításában, megújításában. A folyamatban a felek közös felkérésére független, pártatlan személy (mediátor) vesz részt, aki e felkérés alapján úgy irányítja az egyeztetés folyamatát, hogy a felek képesek legyenek a problémák megoldására.

Ha hétköznapian akarom megfogalmazni a mediációt, arról van szó, ha nem tudok megegyezni valakivel egy vitában, akkor jön egy harmadik ember, aki segít nekünk abban, hogy megoldást találjunk a problémánkra.mediáció alkalmazási területei

A mediátor nem bíró

Fontos, hogy a mediátor nem egy bíró, nem dönti el, hogy kinek van igaza. A mediációnak nem az a célja, hogy eldöntsük kinek van igaza, vagy ki a hibás, hanem hogy megoldást találjunk a problémára. Olyan megoldást, ami mindenki számára elfogadható, tehát mindenki nyertesnek érezhesse magát.

 

A mediátor nem ügyvéd

Az ügyvédeknek az a feladatuk, hogy az ügyfelük érdekét képviseljék, hogy az ügyfelük számára érjék el a maximumot, függetlenül attól, hogy ez a másik fél számára mennyire jó. A kikényszerített megoldások általában nem működnek hosszú távon, mert aki nem ért egyet a döntéssel, az foggal-körömmel harcolni fog ellene. A mediáció során a vitában álló felek maguk hozzák meg a döntést, tesznek vállalásokat, és ezeket általában be is szokták tartani.

 

Mediáció előnyei:

  • gyors, hatékony
  • a vitában álló felek maguk döntenek
  • olcsóbb mint bíróságra menni és pereskedni
  • a mediáció során született megállapodások 85-90 %-át a felek maguktól betartják
  • erősíti a vitában álló felek közötti bizalmat és együttműködést
  • korrekt kapcsolat marad a felek között
  • diszkrét – nem kell a kellemetlen ügyeket idegenek előtt megbeszélni, mint például egy bírósági tárgyalás esetén, csak a mediátor van jelen a mediációs ülésen, akit titoktartás kötelez.
  • nincs vesztenivaló – ha nem tudnak megegyezni, választhatnak más megoldást.

 

Mediáció alkalmazási területei

A mediációt szinte bármilyen vitás ügyben lehet alkalmazni, témától függetlenül. Sokak számára újdonságnak tűnhet a mediáció, de valójában egy nagyon is régi módszerről van szó, már az őstársadalmakban is alkalmazták, a diplomáciai közvetítés is a mediáció egy formája, munkajogi és szakszervezeti vitákban is gyakran alkalmazzák. Sok országban kötelező a mediáció a pereskedés előtt.

Mediáció alkalmazási területei:

  • Gazdasági mediáció
  • Munkaügyi mediáció – munkáltató és munkavállaló között
  • Iskolai mediáció
  • Egészségügyi mediáció
  • Büntetőjogi mediáció
  • Környezetvédelmi mediáció
  • Kamasz-szülő mediáció
  • Válási mediáció – vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés körüli vitás ügyekben való megállapodás elősegítésére
  • Párkapcsolati mediáció

A párkapcsolati mediáció kicsit eltér a többi mediációs területről, mert párkapcsolati problémák esetén ritkán van, hogy csak egy konkrét problémára kell megoldást találni, például hogy a férjem külföldre akar költözni én meg nem, mit csináljunk. Párkapcsolati mediáció esetében nem csak konkrét problémákban kell döntést hozni, hanem a kapcsolat javítása, helyreállítása is a cél, ami hosszabb és komplexebb folyamat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.